Amit gyerekként nem kaptunk meg, azt sokszor felnőttként is kereshetjük

Hogyan hatnak a régi tapasztalataink a jelenlegi érzéseinkre, kapcsolatainkra és arra, ahogyan önmagunkhoz viszonyulunk?

Előfordult már veled, hogy egy apró megjegyzés sokkal jobban fájt, mint szeretted volna? Hogy különösen fontos volt számodra valaki elismerése, vagy nehezen viselted, ha úgy érezted, nem figyelnek rád? Esetleg észrevetted magadon, hogy újra és újra megpróbálsz megfelelni másoknak, még akkor is, amikor közben egyre távolabb kerülsz a saját igényeidtől?

Ilyenkor könnyen gondolhatjuk azt, hogy túl érzékenyek vagyunk, túl sokat foglalkozunk mások véleményével, vagy egyszerűen csak másképp kellene reagálnunk.

De mi lenne, ha ahelyett, hogy rögtön megpróbálnánk megváltoztatni a reakcióinkat, először kíváncsian megvizsgálnánk, mi történik bennünk?

Néha ugyanis nem pusztán az adott helyzet érint meg bennünket, hanem az is, amit az a helyzet felidéz vagy bekapcsol bennünk. Egy régi érzés, egy ismerős hiány vagy egy korábbi tapasztalat, amelynek hatása talán még ma is velünk van.

Gyermekkorunkban megtanuljuk, hogyan kapcsolódjunk másokhoz

Gyermekként a környezetünk fontos szerepet játszik abban, ahogyan önmagunkról, másokról és a világról gondolkodni kezdünk.

A családi kapcsolataink, a visszajelzések, a kimondott és kimondatlan elvárások, valamint az érzelmi tapasztalataink mind hozzájárulhatnak ahhoz, milyen következtetéseket vonunk le önmagunkról.

Ha gyakran kaptunk elismerést azért, mert ügyesek, szófogadók vagy segítőkészek voltunk, előfordulhat, hogy idővel összekapcsoltuk a szerethetőségünket a teljesítményünkkel vagy az alkalmazkodásunkkal.

Ha azt tapasztaltuk, hogy a konfliktusok feszültséget teremtenek, lehet, hogy megtanultuk inkább elhallgatni a saját érzéseinket, csak hogy megőrizzük a békét.

Ha kevés figyelem jutott arra, amit érzünk, talán felnőttként is nehezebben ismerjük fel, mire van szükségünk, vagy bizonytalanok vagyunk abban, hogy egyáltalán jogunk van-e ezt kifejezni.

Ezek nem minden esetben tudatos döntések. Sokszor egyszerűen olyan működésmódok alakulnak ki, amelyek egy adott életszakaszban segíthettek alkalmazkodni a környezetünkhöz.

Fontos azonban megérteni, hogy nem minden gyermekkori tapasztalat vezet későbbi nehézségekhez, és ugyanaz az élmény különböző emberekre egészen eltérően hathat. A múltunk része annak, akik vagyunk, de nem határozza meg teljes egészében, kivé válhatunk.

Amit régen megtanultunk, azt felnőttként is továbbvihetjük

A régi minták sokszor nem látványos formában jelennek meg. Nem feltétlenül tudjuk megfogalmazni, miért reagálunk bizonyos helyzetekben olyan erősen. Egyszerűen csak ismerős érzés kerít hatalmába bennünket.

Lehet, hogy folyton bizonyítani szeretnénk, hogy értékesek vagyunk.

Nem elégszünk meg azzal, amit elértünk, nehezen pihenünk meg, és mindig találunk valamit, amiben még jobbnak kellene lennünk. A dicséret jólesik, de csak rövid időre nyugtat meg bennünket, mert hamarosan újabb bizonyítékot keresünk arra, hogy valóban megfelelünk.

Lehet, hogy nehezen mondunk nemet.

Attól tartunk, hogy csalódást okozunk, megbántunk valakit, vagy megváltozik a másik véleménye rólunk. Ezért inkább igent mondunk akkor is, amikor valójában nincs hozzá kedvünk, időnk vagy energiánk.

Lehet, hogy különösen érzékenyen érint bennünket az elutasítás.

Egy elmaradt válasz, egy kritikus megjegyzés vagy valaki távolságtartása olyan bizonytalanságot indíthat el bennünk, amely nagyobbnak tűnik, mint amit az adott helyzet önmagában indokolna.

Lehet, hogy sokat adunk másoknak, miközben nehezen fogadunk el.

Figyelünk, segítünk, meghallgatunk, igyekszünk mindenki számára ott lenni. Közben talán észre sem vesszük, hogy mi magunk is vágyunk ugyanerre a figyelemre, törődésre és megértésre.

Ezek a példák nem jelentenek automatikusan gyermekkori sérülést vagy egyetlen meghatározható okot. Inkább olyan kérdések, amelyeket érdemes lehet önmagunkkal kapcsolatban megvizsgálni.

Hiszen a jelenlegi működésünkre számos tényező hat: a személyiségünk, a tapasztalataink, a kapcsolataink, a körülményeink és az, amin éppen keresztülmegyünk.

Mégis felszabadító lehet felismerni, hogy egy-egy visszatérő reakció mögött, valamilyen korábban kialakult, ma már kevésbé hasznos működésmódot viszünk tovább.

Mit jelent a belső gyermek fogalma?

A belső gyermek az önismeretben használt fogalom, amely segíthet kapcsolatot teremteni a gyermekkori élményeinkkel, érzéseinkkel, szükségleteinkkel és azokkal a meggyőződésekkel, amelyeket az évek során önmagunkról kialakítottunk.

Nem egy különálló személyt jelent bennünk, és nem is azt, hogy minden jelenlegi érzésünk a gyermekkorunkból származik.

Inkább egy olyan nézőpont, amelyen keresztül ránézhetünk arra, hogyan élnek tovább bennünk a korábbi tapasztalataink.

Amikor például egy kritikus megjegyzés különösen fájdalmasan érint, érdemes lehet megállni egy pillanatra. Nem azért, hogy rögtön a múltban keressük a választ, hanem hogy jobban megértsük a jelenben átélt érzéseinket.

Mit jelentett számunkra az a megjegyzés? Mit gondoltunk magunkról abban a pillanatban? Attól féltünk, hogy nem vagyunk elég jók? Hogy elveszítjük valaki elfogadását? Vagy egyszerűen csak arra vágytunk, hogy megértsenek bennünket?

Már az is fontos felismerés, ha külön tudjuk választani egymástól a konkrét helyzetet és azt, amit mi megélünk benne.

Nem kell minden érzés mögött régi történetet találnunk. Előfordulhat, hogy a jelenlegi helyzet valóban bántó, igazságtalan vagy megterhelő. Az önismeret nem azt jelenti, hogy mindenért önmagunkban keressük a magyarázatot, hanem azt, hogy megtanulunk figyelni arra, mi történik bennünk és körülöttünk.

Mire van szükségünk valójában?

Talán ez az egyik legfontosabb kérdés, amelyet feltehetünk magunknak.

Amikor nagyon vágyunk valaki elismerésére, vajon mire van szükségünk valójában?

Arra, hogy értékesnek érezzük magunkat? Hogy észrevegyenek? Hogy visszajelzést kapjunk arról, hogy amit teszünk, annak jelentősége van?

Amikor nem merünk nemet mondani, mi az, amitől félünk?

A másik csalódásától? A konfliktustól? Attól, hogy kevésbé szerethetőnek vagy önzőnek tartanak majd bennünket?

Amikor újra és újra mások szükségleteit helyezzük előtérbe, vajon mi marad ki közben a saját életünkből?

A pihenés? A szabadság? Az, hogy végre ne kelljen folyamatosan megfelelnünk?

Ezekre a kérdésekre nincs mindenkire érvényes válasz. És nem is kell azonnal megtalálnunk őket.

Néha az első lépés csupán annyi, hogy észrevesszük: valami hiányzik, valami fáj, vagy valamire nagyon vágyunk. Megengedjük magunknak, hogy ezt komolyan vegyük anélkül, hogy rögtön megítélnénk önmagunkat.

Mert az érzéseink nem tesznek bennünket gyengévé, túlérzékennyé vagy kevésbé szerethetővé. Információt adhatnak arról, hogyan éljük meg az adott helyzetet, és mire lenne szükségünk.

Felnőttként már másképp is kapcsolódhatunk önmagunkhoz

Megtanulhatjuk felismerni a saját érzéseinket. Gyakorolhatjuk a határaink kifejezését. Megengedhetjük magunknak a pihenést anélkül, hogy előtte minden feladatot tökéletesen elvégeznénk.

És lassan azt is megtapasztalhatjuk, hogy egy nézeteltérés nem feltétlenül jelenti egy kapcsolat végét, a nemet mondás nem tesz bennünket rossz emberré, és az értékünk nem kizárólag attól függ, hogy mások mennyire elégedettek velünk.

Ez nem egyik napról a másikra történik. A régi minták felismerése még nem jelenti azt, hogy azonnal meg is tudjuk változtatni őket. Előfordulhat, hogy már értjük, miért reagálunk bizonyos módon, mégis nehéz másképp cselekednünk.

Ilyenkor nem szigorra van szükségünk magunkkal szemben, hanem türelemre, gyakorlásra és önmagunk iránti megértésre.

A változás néha egészen apró lépésekben kezdődik: amikor egy automatikus igen helyett adunk magunknak időt átgondolni a választ; amikor észrevesszük, hogy ismét mások elismerésétől tesszük függővé az értékünket; vagy amikor egy nehéz pillanatban nem bántjuk magunkat azért, mert valamit még nem tudunk másképp csinálni.

Nem az a cél, hogy soha többé ne legyünk bizonytalanok, ne vágyjunk elismerésre, vagy ne érintsenek meg bennünket a másokkal való kapcsolataink.
A cél az, hogy egyre jobban megértsük önmagunkat.

Egy kis önismereti megálló a mindennapokban

Ha szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz, néha érdemes néhány percre megállni, és feltenni magadnak a következő kérdéseket:

• Milyen helyzetek érintenek meg különösen mélyen?
• Mi az, amit ezekben a pillanatokban gondolok magamról?
• Mire vágyom ilyenkor leginkább: elfogadásra, biztonságra, figyelemre, elismerésre vagy megértésre?
• Hogyan szoktam reagálni, és vajon valóban ez szolgálja most a legjobban az érdekeimet?
• Mi lenne az az apró, támogató lépés, amelyet most önmagamért tehetnék?

Nem kell minden kérdésre választ találnod. Nem szükséges olyan emlékeket felidézned, amelyekkel még nem szeretnél foglalkozni. Elég abból kiindulnod, ami a jelenben számodra biztonságos és vállalható.

Az önismeret nem verseny, és nem is arról szól, hogy minél mélyebbre kell ásnunk a múltunkban. Sokkal inkább arról, hogy egyre őszintébben és elfogadóbban tudjunk jelen lenni a saját életünkben.

Nem kell örökké ugyanúgy működnünk

Amit gyerekként megtanultunk, annak egy része sokáig velünk maradhat. Bizonyos reakcióink ismerősek lehetnek, és időnként akkor is visszatérhetnek, amikor már tudatosan szeretnénk másképp cselekedni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne lehetőségünk változni.

Talán nem az a legfontosabb kérdés, hogy miért nem tudunk már végre másképp működni, hanem az, hogyan tudnánk ma egy kicsit jobban támogatni önmagunkat.

Mert attól, hogy valamit régen megtanultunk, még nem kell örökké ugyanúgy működnünk.

És néha éppen az első lépés a változás felé, amikor nem megjavítani akarjuk önmagunkat, hanem elkezdjük igazán meghallani azt, ami bennünk történik.

Kapcsolódás a belső gyermek témájához

Ha megszólított ez a téma, és szeretnéd jobban megérteni, hogyan kapcsolódnak a régi tapasztalataink a jelenlegi érzéseinkhez és reakcióinkhoz, szeretettel várlak a Belső gyermek – Mit üzennek nekünk a régi érzéseink a jelenben? című online önismereti workshopomon.

Egy gyengéd, vezetett, 90 perces alkalomra készülök, ahol közös gondolkodással és önismereti gyakorlatokkal közelítünk a témához, mindenki a saját tempóját és határait tiszteletben tartva.

A részletekkel hamarosan érkezem.

Szeretettel,
Szabó Klaudia
Holisztikus coach