Miért olyan nehéz dönteni?

Ismered azt az érzést, amikor ott állsz két lehetőség között – és egyszerűen nem tudsz választani?
Mintha belül két hang vitatkozna benned. Az egyik azt mondja: „Menj, csináld, ez izgalmas!” – a másik pedig suttogja: „De mi lesz, ha rosszul döntök?”

A perfekcionizmus csapdája
A legtöbben egy láthatatlan mércét cipeljük magunkban: a "tökéletes döntés" illúzióját. Azt hisszük, hogy létezik egyetlen helyes válasz, és a mi feladatunk megtalálni azt. Ez a gondolkodás azonban eleve kudarcra van ítélve.
A valóság az, hogy a legtöbb döntésnek nincs objektíve helyes vagy helytelen kimenetele. Van

csak a döntés, amit meghozunk, és az út, amit ezután járunk. A perfekcionizmus megbénít, mert olyan szabványt állít elénk, ami elérhetetlen.

A veszteség félelme
Minden választás lemondást is jelent. Amikor az A-t választod, automatikusan nemet mondasz B-re. És ez fáj. A pszichológiában ezt "loss aversion"-nek, veszteségkerülésnek nevezzük - sokkal erősebben reagálunk a veszteségekre, mint a nyereségekre.
Nem a döntés meghozatalától félünk igazán. Attól félünk, hogy mit veszítünk el azzal, amit nem választunk.
A felelősség súlya
Amikor döntünk, felelősséget vállalunk az életünkért. Ez gyönyörű és egyben ijesztő is. Ha nem döntök, ha halogatom, ha mások kezébe teszem a kormányt, akkor nem kell szembenéznem azzal, hogy az életem az én kezemben van.A döntésképtelenség gyakran önvédelmi mechanizmus: ha nem döntök, nem hibázhatok. Ha nem lépek, nem eshetek el.  Az információs túlterhelés
A modern világban rengeteg információhoz férünk hozzá. Gondolnánk, hogy ez könnyebbé teszi a döntést, de gyakran pont az ellenkezője történik. Minél többet tudunk, annál több szempontot látunk, annál több "mi lenne ha" kérdés merül fel.
Az agy egyszerűen túlterheltté válik. Olyan ez, mint amikor túl sok lapfület nyitunk meg egyszerre a böngészőben - lelassul minden.
A múlt terhei és a jövő árnyai
Korábbi "rossz" döntéseink emlékei kísértenek. "Mi van, ha most is elrontom?" "Mi van, ha megint csalódok?" A múlt kudarcai alkalmassági bizonyítványt írnak a jelenünkbe.
Ugyanakkor a jövő ismeretlensége is megbéníthat. Nem látjuk a következményeket, csak sejtjük őket. És ez a bizonytalanság ijesztő.
Az identitás kérdése
Bizonyos döntések nem csak a külső körülményeinket változtatják meg, hanem azt is, ahogyan magunkat látjuk. "Ha ezt választom, milyen ember leszek?" Ez az identitáskérdés sokkal mélyebb, mint gondolnánk.
Félünk attól, hogy a döntésünkkel elárulunk valamit, amit értéknek tartunk. Vagy épp attól, hogy elhagyjuk a régi énünket, ami biztonságot adott, még ha nem is volt már egészséges.

Hogyan lépjünk túl a döntésképtelenségen?

Fogadd el az imperfekciót. Nincsenek tökéletes döntések, csak döntések, amiket azután tökéletessé teszünk azzal, ahogyan mellettük állunk.
Hallgasd meg a tested. A test őszintébb, mint az elme. Amikor az egyik opcióra gondolsz, összeszorul a gyomrod vagy kitágul a mellkasod?
Állíts határidőt. A végtelen mérlegelés nem vezet sehova. Adj magadnak egy időkeretet, és amikor lejár, dönts.

Kezdj kicsiben. Ha a nagy döntés túl ijesztő, tegyél egy kicsi lépést bármelyik irányba. A mozgás tisztázza a kilátást.

Tudd, hogy minden döntés revízió alá eshet. Ritkán vésünk követ. A legtöbb döntés módosítható, finomítható, vagy akár vissza is vonható.

A döntésképtelenség nem gyengeség. Tudatos lények vagyunk, akik látjuk a téteket. De a paradoxon az, hogy a nem-döntés is döntés - csak épp az, amiben lemondunk az életünk alakításáról.
A bátorság nem a kétségek hiánya. A bátorság az, amikor a kétségek ellenére is lépsz.

A döntésképesség nem arról szól, hogy mindig biztosan tudjuk, mit akarunk.
Hanem arról, hogy merünk lépni akkor is, amikor félünk.
Mert minden döntéssel közelebb kerülünk önmagunkhoz.